A tavasz a színek tömegét öntötte a szürke Váci utcára. Eltűntek a fekete és sötétkék télikabátok, a barna bundák, és előkerültek a szivárvány minden színében pompázó tavaszi hacukák. Mindezek tetejébe a házak közé befröccsenő napsugár igazi mosolyt varázsolt a sétáló, bámészkodó, vagy határozott léptekkel siető emberek orcájára.
– Ilyenkor meghalni is felemelőbb! – mondaná a költő, de most sehol egy költő. Azok távolabb, a Rádai utcai kávéházak teraszain készülnek megváltani a világot. Így aztán senki sem tervezi a fennkölt elmúlást. Sőt! A fiúk lázasan igyekeznek rábeszélni a lányokat arra a néhány perces intenzív elfoglaltságra, ami az élet logója, míg a lányok ugyanezt több évtizeden átívelő, folyamatos tevékenységként tudnák elképzelni. Folyik egymás győzködése. Tavasz van.

A Fontos Hölgy bizonytalan léptekkel kanyarodott a Váci utcáról a Párizsiba. A délelőtti ragyogás hatására otthagyta az irodáját és céltalanul őgyelegve élvezte a létet. Szinte a könynyekig meghatotta saját jósága, mikor ezer forintot adott a belvárosi koldusok éppen illetékes képviselőjének. Ahogy elhagyta Szamos Marcipánék mindig csábító fagylaltos pultját, hirtelen szerelmes lett. Nem, nem, ez nem a tavasz! Nem a hímek egy kiemelkedő képviselője dobogtatta meg a szívét. Azokkal régen leszámolt. Mocskos disznó mind! Csak a pénzét akarják és meg sem dolgoznak érte tisztességesen.
Az igaz, hogy a Fontos Hölgy már akkor túl volt az első sikolyon, mikor Gagarin megkerülte a Kék bolygót, derékbősége megegyezik a mellbőségével és körülbelül annyira hódító, mint egy orosz csatahajó Csuzimánál. De női önérzetét nem koptatták az évek. Különösen, mióta bankszámlájának milliói jelentősen meghaladták évei számát.

Szóval nem emberfia volt amiért azt a jól ismert remegést érezte a lábaiban. Meglátta Őt! Igen, szó szerint Őt.
A Glóri divatszalon kirakatában ott hivalkodott egy habkönnyen omló, nagyon világos rózsaszín, virágmintás, spagetti pántos muszlin ruha. A szabásmintát valószínűleg maga az Úr készítette, angyalok varrták, és a kelmét a szentek szőtték hozzá malasztból. Tökéletes volt, mint a világmindenség. A Fontos Hölgyet hatalmába kerítette a birtoklási vágy. Utoljára évekkel ezelőtt érzett ilyet, mikor felvette harminckét éves ügyvezető igazgatóját. Felhagyva az emelkedett andalgást, határozottan nyitott be az elegáns üzletbe.
– Üdvözöljük ezen a szép napon! – fogadta Glóri a vevőt és mosolyogva hátrált az ajtótól, hogy az kényelmesen körbenézhessen.
– Üdv, és a kirakatban lévő nyári ruhát szeretném megvenni! – tért azonnal a tárgyra a Fontos Hölgy.
– Jaj, azt úgy lenne a legjobb csinálni, hogy behozza a kedves lányát, az felpróbálja, és ha kell, ingyen ráigazítjuk – magyarázott Glóri lelkesen és gyanútlanul.
– Nincs lányom! – sziszegte a Fontos Hölgy – magamnak akarom azt a göncöt! Mutatna végre egyet a méretemben!?
Glórinak arcára fagyott a mosoly, de megdöbbenését jól palástolta, és az évek rutinja azonnal kezelni kezdte a helyzetet.
– Valószínűleg ebből a legnagyobb méretünk is kicsit szűk lenne, és szerintem előnytelen, de mutatok másik modellt, ami igazán jól állna önnek.
– Nem kell más! Ezt akarom, és majd én tudom mi a szűk és mi áll jól. Próbálhatok végre? Ja, igen! Mibe kerül ez a ruha?
– Nyolcvanötezer – vágta rá Glóri még nem teljesen reményt vesztve.
– Jó. Itt van nyolcvanötezer kauciónak – számolt ki egy köteg pénzt a Fontos Hölgy – ha tényleg szűk és próba közben elszakadna, megtarthatja. Így rendben van?
– Nem, nem erről van szó! – tiltakozott élénken Glóri – itt a vevő, ha próbálni akar, akkor próbálni fog, ha a gatyám rámegy, akkor is. De ez a ruha nem az ön stílusa.
– Ugyan már! – legyintett a Fontos Hölgy – Stílus, ez baromság! Mi a stílus? Olyan a stílusom, ahogy épp előadom magam. Különben én is szakmabeli vagyok. Importőr. Olasz és angol használt ruhákat hozok be tonnaszám. Ismerem én a dörgést!
Glóri arcáról eltűnt a kényszerű mosoly, fejét felszegte, orrcimpái kitágultak, mint a csataménnek, mikor hallja a kürt rohamot vezénylő sikolyát.
– Katikám – szólt az asszisztenséhez – légy szíves egy 52-est a kolleginának!
A kolleginát olyan hangsúllyal ejtette ki, mint mikor a prof. igyekszik meggyőzni a magát Nérónak képzelő ápoltját, hogy mégsem kéne aznap este felégetni Rómát.
– Glóri – rebegte zavartan Kati – ebből nincs 52-es. 48–as a legnagyobb.
– Tudom, Katikám, de mit tegyünk, a hölgy mérete 52 – tárta szét a karjait színpadiasan Glóri.
– Na, azt meg honnan veszi, így első látásra, hogy 52-es a méretem? – értetlenkedett gúnyosan a Fontos Hölgy.
– Na, látja kollegina, itt van az eb elhantolva. Ez az üzlet idén harminc éves, és én azóta ezzel a butikkal fekszem és ébredek. Ez a munkám a hobbim és az életem. Ebben az üzletben elég egy pillantást vetni a vevőre és már tudjuk mi való neki és milyen méretben. Én nem ruhák tonnáival kereskedem, én modelleket árulok. Darabonként. És újakat, vadonat újakat!
– Ön azt reklámozza, ide ki is van írva, hogy nagy méreteket is árul.
– Igen, asszonyom, de vannak modellek, amiből nem érdemes bizonyos méret felett gyártani.
– Miért? Én miért ne vehetnék fel egy olyan göncöt, amit bárki más? Ez már szinte diszkrimináció!
– Tudja mit, kollegina? – Glóri már ismét mosolygott – itt a 48–as, próbálja fel! Azzal leemelte a vállfáról a rózsaszín csodát és a Fontos Hölgy felé nyújtotta. Az visszamosolygott, szó nélkül elvette, és elégedetten bevonult a próbafülkébe. Kati előzékenyen igazgatta a próbafülke függönyét és feszült várakozás ülte meg a helyiséget.
Meglepően rövid idő elteltével szétvált a fülke függönye és megjelent,….megjelent egy vízió. Mint mikor a félig felfüstölt, nyersen maradt rózsaszín kötözött sonkát akasztják ki a hentesbolt kirakatába. Sokkoló volt az összkép. A Fontos Hölgy is meghőkölt egy pillanatra a tükör előtt.
– Hát ez nem egészen olyan, mint a kirakatbabán – csóválta a fejét elkeseredetten. – Talán, ha egy picit nagyobb lenne!
– Nem, asszonyom – kezdett Glóri magyarázni türelmesen – nem csak a méret a hiba. Ha nem nagyon vesz levegőt és a hasát behúzva tartja, még lehetne jó is. Itt az alapvető probléma a stílus. Ez a modell nem önnek készült. Fájó ezt mondani, de én szerettem volna megkímélni önt ettől a látványtól. Ez a ruha vadászidényre készült. Ez a kreáció azt suttogja, mit suttogja, üvölti a bármely irányból közelítő hímek felé „Tépd le és tégy anyává!”, nem pedig azt „Ülj az ölembe, leszek a nagyid!”. Nem önnel van a probléma, nem is a ruhával. A kettő együtt nem működik.
– Mi késztette arra, hogy mindezt végigcsinálja velem? – kérdezte értetlenül a Fontos Hölgy – kiengedhette volna 50-esre ezt a rózsaszín gyönyörűséget, én kifizetem és önfeledten hordanám, hülyét csinálva magamból.
– Drága asszonyom – kezdett magyarázni lelkesen Glóri – ebből az üzletből a harminc év alatt a vásárlás után még nem lépett ki ember úgy, hogy ne lett volna rendben. Nem a mindenkori divat elvárásai szerint, hanem az örök érvényű esztétika szabálya szerint. Gondoljon bele, ha önt valaki meglátja ebben a rózsaszín ruhában, és megkérdezi: Ki adta önre ezt a textilbe zárt blamázst, mit válaszol ön akkor? Megmondja, hogy a Glóri divatüzletben vette? Ezt én valószínűleg nem élném túl, legalább is újra kéne éleszteni és napokig dolgoznának rajtam az intenzív osztályon. Másrészről: nem az a drága ruha, amelyik sokba kerül, hanem ami a szekrényben áll. Az én vevőim szeressék és hordják a ruháikat! Tehát mindenkinek jobb, ha ön nem veszi meg ezt a modellt.
– Meg vagyok győzve. Akkor felejtsük el ezt a kellemetlen intermezzót – élénkült fel a Fontos Hölgy – és folytassuk onnan, amikor mutatni akart valami mást, ami igazán jól áll nekem.
Egy pillanat alatt megváltozott az egész üzlet atmoszférája. Glóri ragyogni kezdett és kb. negyven milliméterrel elemelkedett a földtől. Kati megkönnyebbülten érdeklődött:
– Kávét, üdítőt, vagy pezsgőt hozhatok?
– Azt hiszem egy korty pezsgőt mindannyian megérdemlünk – vágta rá Glóri, és miután elfogyasztották a gyöngyöző italt elkezdődött az a ceremónia, ami szervesen hozzátartozik a nőhöz, és a férfiak nagy részét az őrületbe kergeti. Glóri, mint egy tábornok, aki végre szabad kezet kapott a vezérkartól, vezényelte az offenzívát:
– Katikám, légy szíves a türkizkék lenvászon szoknyát, a hosszút! Elég lesz az 50–es, kicsit kiengedjük majd. Én hozok egy smaragdzöld pólót., és kérem, próbálja fel hozzá ezt az ezüst láncot a türkiz kövekkel. Egy iparművész készíti külön az én modelljeimhez, egyszerűen csodás! Aztán nézünk egy türkiz és smaragd mintás gyönyörű len sálat a vállára, ami összehozza a két színt, és egyébként is óriási poén.
És megszületett a mű! Ruha, ékszer, sál, retikül, minden a helyén volt. És rendben volt. Glóri elégedetten szemlélte az összképet.
A Fontos Hölgy nem hitt a tükörnek. Tíz évvel fiatalabbnak és tíz kilóval soványabbnak látszott. Kihívó, szokatlan, de mégis harmonikus és távolságtartó, mint Gábriel arkangyal a Hősök terén. Mindenkinek vonzza a tekintetét, de megközelíthetetlen ott az oszlop tetején.
– Ezt, hogy csinálta? – nyögött fel végül, mikor le tudta venni a szemét a tükörről.
– Egy kis esztétika, csipetnyi stílusérzék, tán némi filozófia és pszichológia, valamint sok–sok szeretet. Szeretet az emberek, a ruhák és a szépség iránt.
A Fontos Hölgy továbbra is a tükör előtt állt és csóválta a fejét.
– Nem, ezt én nem tudom most levenni. Tartson akármilyen parasztnak én ebben fogok elmenni! Kérem, vagdalják le rólam az árcédulákat, csomagolják be a ruhákat, amiben idejöttem és fizetek!
Már a Vörösmarty térnél járt, amikor belebotlott egyik fiatal alkalmazottjába. Az döbbenten állt egy pillanatig, majd félve kérdezte:
– Ön az asszonyom? Jaj, elnézést, jó napot kívánok. Hát ez eszméletlen! Eszméletlenül néz ki! Olyan vagány ez az együttes, ezt önön kívül senki nem merte, tudta volna így összeválogatni. Hogyan csinálja, hol tanulta?
– Gyermekem, ezt nem lehet tanulni. Erre születni kell. Különben egy kis esztétika, csipetnyi stílusérzék, tán némi filozófia és pszichológia, valamint sok–sok szeretet. Szeretet az emberek, a ruhák és a szépség iránt.