Mivel a kihívások tekintélyesek, a magyar tengerésztisztek nem kispályás képzésben részesültek. A rengeteg szakmai és diplomáciai tudomány mellett bele kellett kóstolniuk az orvoslásba is. A hajókon nincs orvos, a mindenkori második tiszt látja el a gyógyulni vágyókat. A rossznyelvek szerint ezért is olyan alacsony a megbetegedések száma a flottánál. Szóval ifjú kadétjaink az orvostanhallgatókkal együtt vettek részt a baleseti sebészet, a belgyógyászat, és minden más gyógyászatok óráin. A leghúzósabbak azok a pillanatok voltak, amikor elmúlt emberek nyavalyáit mutatta be a boncmester a proszektúrán. Volt, akit ketten támogattak kifelé. Egybehangzó véleményük szerint ennek az egész doktorosdinak a legjobb része a medikák voltak. Az egyik „ájulós” csirkefogó irányítottan belealélt egy hosszúcombú fekete karjaiba, aki zavartan támogatta ki a friss levegőre, ahonnan, aztán három napig elő sem kerültek. Elkalandoztam. Szóval, ha valaki „megkehült” a hajón, akkor a második tiszt volt kompetens az ügyben. Ennyi elég is bevezetőül.Az m/s Petőfi elhagyta Usant szigetét és megkezdte közel négyszáz mérföldes vesszőfutását a Biscaya-n. Az időjárás előrejelzés nem sok jót ígért, de amit jósoltak, az legalább bejött. Nyolcas-kilences szél a hozzá való tengerrel. Ez még nem olyan rettenetes, egykedvűen bukdácsoltunk, estünk-keltünk a hullámzásban. A hajón zajlott a napi rutin, a vacsora után a második pincér elmosogatott, rendet csinált, „lezéfesztelte”* a családi porcelánt, majd néhány cimborájával nekiálltak oldani a szaridő miatt kicsit feszültté vált hangulatot. Talán a második üveg whisky közepénél és a negyedik karton sör végénél tartottak, mikor bekövetkezett a baj. A hajó billent egy jelentőset jobbra, ettől a bár közepén helyet foglaló Gyuri pincér fotelostól átcsúszott a szomszédos szalonba, majd a balos dőlés visszahozta őt a bárba, de…! De a gokartként száguldozó fotel egyik lába megakadt a padlóba épített rögzítőszemben, aminek pont az lett volna a feladata, hogy az ilyen esetek meg se történhessenek. Ha használják őket. Nem használták. Szóval a fotel vad rohanása kétségbeejtő hirtelenséggel ért véget, Gyuri pincér pedig – engedve a fizika törvényeinek – haladt tovább. Itt át is adom a szót Newtonnak, ez mégis csak az ő szakterülete: „egy test mindaddig megőrzi egyenes vonalú, egyenletes mozgását, míg egy másik test/erő mozgásállapotának megváltoztatására nem kényszeríti.” A mi esetünkben a másik test a bárpult volt. Gyuri jelentős intenzitással csapódott a fent nevezett objektumba, és állapotában figyelemre méltó változás állt be. Mivel pont szájára vette a pult peremét, az alsó ajka középen, az álla aljáig beszakadt, és a két fél véresen fityegett az arca alatt. Szerencsétlen Gyuri amúgy sem parádés megjelenésén sokat rontott ez a módosulás. Na, mindegy, ami megtörtént, azon csak Isten igazíthat, de Ő nem mutatott ilyen irányú hajlandóságot, ezért Gyurit egy koszos törölközőbe csavarták vérzéscsillapítás ürügyén, és felvitték a hídra a második tiszthez, további intézkedésre. Szegény Miki – becenevén Beles – a második tiszt gyanútlanul töltötte őrségének utolsó óráját a kivilágítatlan hídon, mikor megjelent nála a 89%-os alkoholfelhőben úszó delegáció. A térképszoba sejtelmes megvilágításában kicsavarták Gyuri fejét a törölközőből és röviden kommentálták a történteket:
– Beütötte!
A látvány meghaladta a horrorfilmek sablonos borzalmát, a törölköző szétkente a vért a fej teljes felületén és Gyuri a derengő fényben úgy nézet ki, mint Hunyadi László lefejezése közben, a második csapás után.*
– Most mi a szar van!? – fakadt ki Beles a romok láttán – Belénk jött az Enterprise anyahajó és Gyuri feje fogta fel az ütközést? Aztán telefonált a barbának*, hogy esemény van. A parancsnok röviddel ezután megjelent a hídon, és ahogy Gyuri pincér a látóterébe került, csak annyit mondott fennhangon:
– Átvettem!
Ez a protokoll szerint azt jelentette, felmenti Belest a szolgálat alól és innentől övé az irányítás a hídon, majd a második tiszthez fordulva felvázolta a közeljövő teendőit:
– Miklós, kérem, ezt össze kell varrni! – ez határozott utasítás volt, az érintettek indultak is az eü.kabin felé. Természetesen a delegáció azonnal feloszlott, átalakult válságstábbá, és menteni kezdték a szalonban a maradék piát. A baj mindig magányos, így Belesék is magukra maradtak a problémával, és ekkor jöttem én, szembe a folyosón. Miki azonnal belekapaszkodott az utolsónak tűnő szalmaszálba és kérőn megszólított:
– Jocókám, gyere már segíteni összevarrni ezt a baromarcút!
– Persze, megyek, de mi a frász történt? – kérdeztem döbbenten. Pár szóban összefoglalták az utat, ami a jelen állapothoz vezetett. - Miért nem kapaszkodtál meg valamiben? – tettem fel újabb, logikusnak tűnő kérdést. Gyuri felháborodottan és szájbarágón magyarázta: - Egyik kezemben a piával teli pohár, a másikban az üveg, amiből töltöttem, mi a fa..ommal kapaszkodtam volna?! Igaza volt!                                                                                                        - Miben tudok segíteni, gombot már varrtam, de embert még soha? – tört rám a frász nem kicsit.
-  Mindenek előtt menj a kabinomba, hozz egy üveg konyakot és az eü. kabinban találkozunk. – kérte Miki. Mentem, vittem a konyakot. Az eü. kabinban lázas tevékenység fogadott. Beles már lemosta Gyuri arcát – már ami megmaradt belőle – valami fertőtlenítős mosófolyadékkal, majd a sterilen készre csomagolt varrókészletet kezdte előkészíteni. Érkezésemkor azonnal elvette tőlem az üveget és egy használaton kívüli vizeletminta vevő pohárba kitöltött 4-5 duplányi porciót és ledöntötte, majd folytatta a készülődést. Egy úr soha nem iszik üvegből! Gyuri csendben, udvariasan megjegyezte, rá is ráférne egy ilyen dózis, töltöttem, hát neki is. Egyetlen határozott mozdulattal torokra öntötte és nem fulladt meg tőle. Simán lenyelte. Ezután megkért, gyújtsak meg egy cigit és tegyem a szájába. Meggyújtottam, majd elkáromkodtam magam:
– Gyuri, hova a pcsába tegyem, hát nincs is szád!? – azért betuszkoltam valahogy a cigit a szája szegletébe, de nem tudta szívni, mert képtelen volt vákuumot képezni a nyitott orcájában.
– Akkor szívd te és fújd a füstöt a számba! – állt elő újabb ötlettel. Beles vetett véget duális dohányzásunk egészségkárosító kínlódásának.
– Ne mozogj, Gyuri, vágok! – vezényelt szigorúan és vágott. Egy ollóval simára metszette a sebszéleket, majd megkezdtük a varrást. Ő öltött, én adogattam. Öt steril befűzött horgas tűt készített elő, minden öltéshez másikat. Én ezeket nyomtam a kezébe, és az ollót a cérna vágásához. Már a harmadik öltésnél tartottunk, mikor tétován megszólaltam:
– Te, Beles! Nem adtunk neki érzéstelenítő szurit!
– Ne ba..meg, tényleg! – Gyurihoz fordult és kérdezett – Fáj? Az tagadón rázta a fejét.               – Na – nézett rám megnyugodva, – akkor így irány! – és befejezte az utolsó öltést is. Négy varrat fogta össze Gyurit. Bekötözte, leragasztotta és vitte a barbához megmutatni a művet.
– Miklós, kérem, a kollega úr minden nap kapjon egy antibiotikum injekciót az érkezésig. – szólt bölcsen a barba. A látvánnyal elégedett volt, csak a steril környezetben nem bízott teljesen. Gyuri valóban sokat változott az elmúlt órákban. Szebb nem lett, de határozottan konszolidáltabbá vált a megjelenése. A hiányzó szája helyén most egy gyönyörű, hófehér kötés volt, amin csak egy apróka konyakfolt éktelenkedett.
Egy hét elteltével befutottunk Ploče-ba és Gyurit azonnal vitték a sebészetre. Frissen átkötözve, alfelében hét penicillin injekcióval járult a sebész elé. Az rövid vizsgálódás után megdicsérte a kísérőként jelen lévő Belest a szép munkáért.
– Ajkat nagyon nehéz varrni, mert amíg egy sima vágást csak összeöltöget az ember, addig az ajaknál ügyelni kell sebszélek szintre hozására, és ez neked tökéletesen sikerült. – magyarázta Miklósnak elragadtatásának okát. És valóban! Még Gyuri orcájára is diszharmóniát csalt volna az a lehetőség, hogy alsó ajkának bal oldala 3-4 milliméterrel feljebb van, mint a jobb fele. De ügyfelünk fizimiskája semmilyen beavatkozást nem igényelt, tökéletes munkát végeztünk. Ezek szerint nagyon szakszerűen adogattam a cuccokat és töltögettem a konyakot, valamint Beles sem alkotott fércművet.
Már a Szuezi csatornában jártunk mikor a konzílium elérkezettnek látta a varratok eltávolítását. Gyurit megszabadítottuk a kötésektől, a cérnahurkoktól, és ami leginkább a kedvére való volt, a mindennapi antibiotikum injekciótól is. Nehezen viselte a szúrásokat és a vele járó alkoholtilalmat.
–Tűpárnát csinálnak a seggemből, és senkinek sem engedik, hogy piával kínáljon! – panaszolta napi szinten a hallgatóságának. Na, ennek lett vége, Gyurit gyógyultnak nyilvánították. A Maldív szigeteknél Gyuri jelezte, valami kemény, szúrós áll ki a gyógyult sebből. (Az idő múlását a földrajzi helyek változásával próbálom szemléltetni, mert a hajó haladt) – Minden varrat ki lett szedve, mit raktál megint a pofádba? – ripakodott rá Beles szemrehányón. Azért megvizsgálta, és az eredmény lélegzetelállító volt. Visszapergetve az eseményeket kiderült, mikor Gyuri beleszállt a bárpultba a szájában volt egy fogpiszkáló. (Amúgy mindig a szájában volt.) No, ez a szájhigéniai segédeszköz a becsapódáskor eltört, és egy kis darabja keresztben beleállt a széjjelszakadt orcába. Az ütés akkora volt, hogy pincérünk nem tudta részletekre lebontani a fájdalom fajtáit és mibenlétét, mi, pedig nagy rutinnal bevarrtuk a sebbe az apró fadarabot. Na, és itt jön az emberi szervezet önhelyreállító csodája, az immunrendszer lassan kidolgozta magából az idegen testet, amit aztán Beles egy csipesz segítségével véglegesen eltávolított. A műtét alatt a konyakot természetesen én töltögettem. Már a sajátomból, mert orvosnak, páciensnek addigra még egy üres üvege sem volt.
        Ezzel véget is érhetne történetünk, de az epikus rész csak most következik. Bangkokba érve a hajón eluralkodott a megszokott színes távol-keleti kavalkád. Sok száz rakodómunkás nyüzsgött a raktárakban, a pupa* tele volt egyfőzőlapos konyhákkal, és a lányok, ó a lányok…csak csacsogtak, nevettek és „virágba” borították az egész hajót. A helyi fiatalság hölgytagjai különösen kedvelték a magyar hajókat, mert itt emberszámba vették őket, kaptak enni, inni és kedvükre hűsölhettek a légkondiban. Egy matróz fejadagjából egy egész hölgykoszorú jóllakott, bár nem nagyon kedvelték a magyar konyhát. Egy szalonnazsíron beindított babgulyás után három napig csak inni kértek. Mindebből annyit érdemes megjegyezni, hogy számos leányka jött-ment a hajón, és egyszer csak zokogva megjelent köztük egy igen furcsa járású teremtés. Úgy rakosgatta a lábacskáit, óvatosan, mint akinek kézigránát van a bugyijában. Utóbb kiderült, a helyzet rosszabb. A barátnői köré sereglettek kifaggatták, majd szörnyülködve és segélykérőn adták tovább az információt a mieinknek. A kislány a mögöttünk kikötött görög hajóról jött, ahol rendkívül furcsán és frusztrálón vették igénybe a szolgáltatását, minek eredményeként az ánusza berepedt és most ott lenn csupa vér minden.
– No, de akkor miért ide jött, miért nem orvoshoz? – merült fel a logikusnak tűnő kérdés.
– Ó, itt egy ilyen kaliberű orvosi beavatkozás költsége meghaladja két cölöpökön nyugvó ház árát, amit a család csak többévi éhezés árán tudna kigazdálkodni! – felelték a hölgyek és a kislány félénken hozzátette, nem tudja mi történt ott lenn, de nem szeretne még meghalni! Na, több sem kellett a lovagregényeken szocializálódott matrózainknak, rohantak a Belesért. Az hallva a történteket élénken tiltakozott, nem nőgyógyász ő, csak egy térképradírozó* második tiszt.
– Beles, a qurva nénikédet, ha a Gyuri fejét össze bírtad rakni, akkor ennek a kislánynak a segge sem okozhat különös nehézséget. Ráadásul ez nagyságrendekkel több esztétikai tartalommal bír, mint a Gyuri feje! – próbált a fedélzetmester szelíden a lelkére beszélni. Addig-addig kapacitálták, míg ráállt a gyógyító beavatkozásra és elindultak az egészségügyi kabin felé. A sérültet két barátnője kísérte, Beles, pedig kérőn odakiáltott nekem: – Jocó, konyakot hozzál. Vittem. A műtét alatt nem maradtam bent, – ott voltak a barátnők – így a részleteket nem is tudom, de Beles ezt is megcsinálta. A kezelés után a leánykát ott tartottuk a hajó, kapott egy kabint, a Beles diétát írt neki elő, csak erőlevest ehetett, amit természetesen a szakács készített neki alig fűszerezve, és minden toalett látogatás után hipermangános vízben le kellett mosakodnia. Úgy nézett, ki a hajó örökbe fogadta a kis sebesseggű csirkét. Napokkal később már kint sertepertélt a fedélzeten, segédkezett a pupán a konyháknál és hordta a sört a fiúknak. De mindent csak állva. Ülni még nem tudott. A lökött tengerészek, pedig megtanították egy magyar gyermekdalra – magyarul – és azt énekelgette a publikum gyönyörűségére.
       Rég volt. Remélem él még az a picilány, és jól van! A kis öregasszony most tán dédunokáját a karján ringatva, a thai lányok aranyos pöszézésével dalolja a Petőfin tanult nótát:
- … gölög gyelek megvágta, magyal gyelek gyógyítja, szippal dobbal nádi hegedűvel!

Csillaggal jelzet szavak jelentése:

lezéfesztelte - tengerbiztosan rögzítve. Az angol sea fast német vátozatának magyar ferdítése. (érthető?)

barba - hajóparancsnok

Hunyadi László - A legenda szerint négy csapással tudták csak fejét venni a grófnak.

pupa - a hajó farrésze.

térképradírozó - a mindenkori második tisztnek a feladata a térképeket napra kész állapotban tartani. A Brit Admiralitás által havonta küldött "notiszok" alapján javítgatják a térképeket. Ragasztanak, bejegyeznek, radíroznak. Állandóan!