Zeusz a teraszon ücsörgött és a tízórai nektárját szopogatta pöttyös bögréjéből. Lábánál Apolló kuporgott és halk lantzenével igyekezett fokozni az elandalodást, amit a verandáról nyíló panoráma alapozott meg. Alattuk – körülöttük az Olimposz helyenként még hófödte szürke-fehér csúcsai, lejjebb a fenyőerdők haragos zöldje és az olvadó hó patakokba rendeződő tucatnyi vízesése, ó…és lent a völgyben tavaszistennő, Perszephoné már feljött az alvilágból, és most a réteken táncolva virágba borította még a sötét gondolatokat is. Mindez méltó díszlet ahhoz a kis ünnepséghez, amit Zeusz szervezett nővé cseperedett lányai tiszteletére. Sok évvel ezelőtt – neki csak egy pillanatnak tűnik – együtt töltött kilenc varázslatosan szerelmes éjszakát Mnémoszünével, az emlékezés istennőjével, és ebből a mámoros nászból született kilenc gyönyörű és észveszejtően tehetséges leányka. Mondjuk Hérának, Zeusz feleségének a történtekkel kapcsolatban alapvetően más volt a véleménye, (az a cemende felcsináltatta magát és most kérkedik a fattyaival), de okos nő lévén, azt már régen kifigyelte, jobb istenkirálynőként átsiklani bővérű férje kicsapongásai felett, mint magára vonni haragját, és büszke, öntudatos, független nőként a Kaukázus sziklájához láncolva tűrni egy keselyű kellemetlenkedéseit. Mindenki tanult Prométheusz példájából ott fenn a hegyen.
Nikolas Pousin: Apolló és a múzsák
Héliosz már delelőn hajtotta kápráztató fogatát, mikorra összeverődött az összes meghívott a kertben. Apolló tust pengetett a lantján, Pán népi zenekara rázendített a bevonulási indulóra, és a kilenc lány színpadiasan betáncolt Zeusz elé, és félkörben lekuporodtak a fűbe. Zeusz szeretettel simogatta meg a buksijukat és ünnepélyesen szólott:
- Én drága, és gyönyörűséges istenkéim elértétek azt a kort, amikor egy apának komolyan illik aggódnia a lányaival kapcsolatosan. Szeretném elkerülni, hogy naphosszat a nimfákkal és a faunokkal lógjatok a csalitosban, vagy vadkendert szívva ábrándozzatok istenektől elrugaszkodott koncepciókon. Ezért munkát kaptok. Mindenkire a képességeinek és az érdeklődési körének megfelelő feladatot osztok. Nem kell félni, imádni fogjátok. A tehetségesebb halandókat kell majd ösztönöznötök bizonyos alkotások létrehozására, amit később majd művészetnek nevezünk. Egy könnyed, mézédes csókkal elindítjátok a teremtés misztériumát a porból lettek lelkében, és ezzel egy kicsit közénk emelitek őket. Ha a csókotok íze elég mámorító, olyasmit kreálhatnak, ami egy parányi halhatatlanságot biztosít nekik az örökkévalóság peremén.
Az egybegyűltek hangosan éljeneztek, tapsoltak, Afrodité sikongatva brávózott, mert a csók a gyengéje volt. Egyedül Héra dünnyögött maga elé epésen:
- Csók? Hmmm…na, ezek is olyan ribancok lesznek, mint az anyjuk! – de senki nem figyelt rá. Amint csillapodott az ünneplés Zeusz folytatta:
- Remélem, átérzitek, hogy a létező világ számára milyen fontos …izék lettetek. 
- Ihlet! Legyen a nevük Ihlet! – lelkesedett segítőkészen Árész, és próbált hozzáértőnek látszani.
- Az a feladatkörük, te, halmozottan sötét alak! – torkollta le Pallasz Athéné. – Téged sem hívnak Mindmegdöglötöknek, pedig tennivalóid ilyesmiben merülnek ki! Legyenek inkább ők a Múzsák.
- Ez nagyon jó! – rikoltott Apolló, és Zeusz is rábólintott.
- Na, gyertek ide körém – intett apa a lányainak – mindannyiótoknak elmondom eljövendő teendőit.
Kicsi Uránia, te állandóan a fellegekben jársz, kutakodsz a menybolton, és próbálod ellesni a titkaimat. Legyél te a csillagászok és az égi okosságok kutatójának ihletője. Meglátjátok, - fordult a hallgatósághoz - ez a lányka egy nap elviszi a halandókat Szelénéhez az ezüstösen csillogó holdra.
Kleio, drágám, te mindent tudsz a múltról, és így lesz ez több ezer év múltán is, legyél te a história múzsája.
Ó…Erató, kicsim te nagy franc vagy! Nagyon értesz a lélek dolgaihoz és a szerelem nevű őrületbe tudsz kergetni istent, embert és mindenki mást. Még a lóseggű kentaurok is beleolvadnak a mosolyodba. Te leszel a szerelmi költészet maga!
És Zeusz szépen sorban kiosztotta lányai közt az írott, játszott és gondolt művészetek ösztönzését. Euterpé kapta a lírát, zenét, Polühümnia a patetikus himnuszokat, Melpomené a drámát, Thália a komédiát, Terpszikhoré a táncot és Kalliopé az epikát és a filozófiát. Végezvén a feladatok szétosztásával Zeusz engedélyt adott a kerti parti megkezdésére. Az Olümposz üzemi konyhájának szakácsa az ambróziát 365 féleképpen tudta elkészíteni. Ebből 220 most ott illatozott az asztalokon. A hegylakók fesztelenül beszélgetve, nektárt kortyolgatva készültek az ünnepi lakomára. Jól érezték magukat a jó társaságban. Melphomené gondolta kipróbálja frissen szerzett diplomáját, és kerülve a feltűnést arrébb szökkent pár ezer évet és néhány mérföldet. Athénban ütött rajta Szophoklészen, aki addigra jó nevű irodalmárnak számított a környéken. Úgy össze-vissza csókolta az öreget, hogy az ott nyomban megírta az Antigonét. Mire visszaért az Olümposzra már mindenki őt ünnepelte. Micsoda dráma! Mekkora tragédia! Az örökkévalóságnak írt nyomorúság! Annyi könny és vér folyik szét a sorok között, amitől még egy szakavatott széplélek is spontánorgazmust kap. Ezt megihletni mestermunka! Még folyt volna tovább Melpomené ünneplése, mikor egy kis kövérkés leányka lépett Zeusz elé:
- Nekem mi lesz a feladatom, apa? – kérdezte, és határtalan szeretettel nézett az öregre. – Én is szeretnék valami munkát!
- Jaj! – nyögött fel Zeusz – miért kellene neked valamit is csinálnod, drágám? Itt maradsz mellettünk és jókat mulatunk majd együtt a világ baján.
- Hadd legyen neki is feladata, mint a többieknek – vette védelmébe az ifjú hölgyet Héra – ne félj, neked is lesz munkád, kicsiny Teszüfosz.
Zeusz már tudta, most következik Héra bosszúja a Múzsákért, Teszüfoszért és ezért az egész délutánért. A lányka körülbelül egyidős lehet lánytestvéreivel. Egy átdorbézolt évszázad után nemzette őt Zeusz Erisszel a viszály nagyon eszes, nagyon ravasz és nagyon ronda istennőjével. Józanon még bottal sem piszkálta volna a nőt, de hát…ez van.
- Én is valamilyen múzsa akarok lenni! – vázolta fel elvárását Teszüfosz.
A jelenlévők elborzadtak az igény hallatán. Nehéz, szinte megoldhatatlan feladat elé állították Zeuszt, ugyanis a hölgy külalakja még a kecskelábú faunokat is riasztotta, szellemileg pedig oly mértékben visszafogott volt, hogy a levegővételt is diktálni kellett neki. Egy titánt adtak mellé, aki éjjel-nappal ellátta instrukciókkal: beszívom…kifújom…
- Legyen a reménytelen szerelmi líra ihletője – javasolta a sokat látott Hádész.
- Na, azt már nem! – vétózott Apolló. A múltkor együtt lógtunk Teszüfosszal Leszbosz környékén. Csak néhány pillanatra hagytam egyedül Szapphóval, de mire visszaértem, a nő már megfellebbezhetetlenül utálta a pasikat, és még engem is – igaz diszkréten – de lerúgott magáról. Engem! Nem szabad semmit Teszüfoszra bízni, ami szerelemmel kapcsolatos. Afrodité helyeselt.
- A dal? Mit szólnátok a nóták múzsája címhez? – próbálkozott ismét Árész.
- Nemrég dalra fakadt az alvilág lejárata előtt – hadonászott tiltakozón Perszephoné. A kutyám Cerberus előbb csak nyüszített, habzott mind a három szája, aztán világgá rohant. A Volgán túlról hoztam vissza szegény rémült jószágot.
Ekkor Héra Zeuszhoz lépett és a fülébe súgott valamit. A főisten mosolyogva bólintott és nagyot szusszant a megtalált megoldás tudatában.
- Én kicsi drágám, te mindig kedves vagy velem, a hülyeségeiddel mindig felvidítasz, és soha nem kérdőjelezed meg a döntéseimet. (Valószínűleg meg sem érted őket.) A nővéreid nagyon szép, nagyon okos, művelt és tehetséges lányok. De gőgösek, sznobok és nagyon tudatában vannak saját értéküknek. Te kicsit randa vagy, nem kicsi butácska, abszolút tehetségtelen, aki nem ért semmihez. De mától az összes nagytudású nővéred tőled fog rettegni, várják a
véleményedet, és lesik az elvárásaidat. A hátad mögött utálni fognak, megvetnek, de szemtől-szemben hízelegni fognak. Teszüfosz, kicsim te leszel a Kritikusok Múzsája!
Héra a háttérben elégedetten és kicsit gonoszul mosolygott.
***
Azóta évezredek múltak, birodalmak születtek és buktak, stílusok váltották egymást, a szép és a csúf megítélése alapvetően és öntörvényűen változott, de Teszüfosz időtlenül uralkodik minden tollforgató, kőfaragó, képcsináló, zeneértő és csepűrágó felett.
***
Valamikor a 70-es években találkoztam a fenti alapötlettel valamilyen vicces írásban. Tulajdonképpen semmire nem emlékszem belőle, csak a Múzsára. Tetszett a „koncepció”, írtam, hát egy sztorit, ahogy szerintem történhetett. Az alapötleten kívül minden az enyém: nevek, konfliktusok, résztörténetek, még Héra bosszúja is. Így talán nem plágium a plágium!
Remegve várom Teszüfosz ítéletét.
