Régi igazság: ha valaki kevés pénzből akarja jól érezni magát, az maradjon otthon. E tétel viszont jelentősen csökkenti a világjárás lehetőségét. Ezt az antagonisztikusnak tűnő ellentétet csak rendkívüli szervezőkészséggel, nyelvtudással és helyismerettel lehet oldani. Mutatom a példát.
Egy kora tavaszi délutánon Juci bevackolta magát az ölembe, és sokat ígérőn az arcomba dorombolta:
- Elviszlek magammal, és megmutatom neked a tengert.

Kicsit meglepődtem. Na, jó…nem kicsit! Az én gyönyörűségem figyelmetlenül átsiklott zajos életem 34 évén, amit hajók, tengerek, kikötők és tengerészek társaságában töltöttem? Az nem lehet, hiszen együtt is ringatóztunk pár hónapot az m/s Adyn, igaz akkor ő még más néven volt regisztrálva a crew list-en. Már épp hangot akartam adni értetlenségemnek, mikor nevetve a számra tette a mutató ujját, jelezve hallgatásom igényét, és fontoskodva mondta:
- Jó, jó, tudom,…láttál már nagy vizet, de most az én tengeremmel ismerkedhetsz meg.
Ilyen ajánlatra nem illik nemet mondani. Mikor egy nő a szerelmét akarja bemutatni a férjének, az egy ihletett pillanat. Mások ezt másként látják, de egy szerető férjnek illik eligazodni a női lélek útvesztőiben.
A gondolatot tett követte és Juci fejest ugrott az utazási irodák tengernyi ajánlatába. Először a 40 millió forint feletti ajánlatokat zárta ki, majd a 4 milliósokat, végül a 400 ezreseket is. Többheti tájékozódás után félredobta a színes prospektusokat és kijelentette, jobbat csinál olcsóbban. És úgy is lett!
Caorle központtal kialakított egy tengerparti bázist, ahonnan négy tartomány is könnyedén megszállhatóvá vált. (Friuli, Veneto, Trentino és Lombardia). Caorléról eleinte azt hittem, valamiféle második vonalbeli kozmetikum a Caola és a Cloé között. Hát nem! Egy gyönyörű kis üdülőváros Trieszten túl, de Velencén innen, kilátással az Adriára. A nyár közepére minden készen volt. Hotel lefoglalva, befizetve, útitervek, programok rögzítve. Mivel az idő tájt nekem volt még egy másik nő is az életemben, a Táncsics Rézi nevű kirándulóhajó, mely ugyan úgy ette a férfiember életét, mint egy hús-vér szerető, ezért azon a vonalon is egyeztetnem kellett a hölgyet „futtató” menedzsmenttel. Készségesen megígérték, amennyiben a nyarat kihúzom vele, szeptemberben mehetek, ahova akarok, akivel akarok.
Akartam!

Szeptember 17-re volt kitűzve a „D” nap. Ez egy békés, napsütéses szombatnak ígérkezett, melynek hajnalán elindultunk volna taljánföld felé. Péntek déltájt értesítettek, szombaton a Táncsicsnak Esztergomba kell menni, és nem helyettesíthető kishajóval, mert van egy hatvan fős ebédmegrendelés is rántott csirkével, kovászos uborkával. Most nem jegyzem ide első reakciómat, annyit elárulhatok, tartalmazott számos szentet, édes és mostohaszülőket, valamint rendkívül intenzív szexuális tevékenységet durva perverzióval és kovászos uborkával! Nem értettem az utasokat sem. Szinte egész nyáron zsebből ették az otthonról hozott ropit és a töpörtyűt a hajó éttermében, pont ezen a szombaton érett rájuk a rántott csirke utáni olthatatlan vágy. Az első sokk után megpróbáltam váltót keríteni magamnak, de ez is reménytelennek látszott. Az esztergomi út oly népszerűtlen volt szakmai körökben, hogy az a két-három ember, aki szóba jöhetett volna, a hír hallatán azonnal halottnak tetette magát, a rutinosabbakat fel is ravatalozták.

És akkor még ott volt Juci. Neki nagyon kíméletesen próbáltam beadni a hírt. Nem sírt, nem átkozódott, szép csendesen megkérdezte, hol lehet nyomott áron torpedót vásárolni, nem kell új, használt is megteszi, de ő egyszer s mindenkorra kicsinálja ezt a megátalkodott cemendét (Táncsicsrézi), aki évek óta minden programunkba beleköp. Száz szónak is egy a vége, elvittem a vén „háromárbócost” Esztergomba. Határozatlanságom egy nap késésbe és hatvan csirke életébe került. Vasárnap hajnalban vágtunk neki a Dolomitoknak. A Passnave lóg nekem egy nyárvégi éjszakával!

Folytatás következik!