Ajánló:

Ennek a novellának a műfaja manapság fantasy, vagy thriller. Régen egyszerűen mesének hívtuk. Nem akartam, hogy a pici lányom saját mese nélkül nőjön fel, hát írtam neki egyet. Közben az idő elszállt és ő már nem olvassa, hanem éli a meséket. Az így magára maradt „művet” megosztom most veletek és reménykedem, elnyeri a tetszéseteket, mosolyt csal az orcátokra!              

Volt egyszer, mindenen túl, egy nagyon vidám birodalom. Senki nem tudja merre található, de Neked elárulom. Tizenhárom napig kell menni észak-nyugatnak, majd a második emelet, balra. Itt mindig, mindenki vidám és gondtalan, a bút–bajságot csak könyvekből olvassák és jót röhögnek rajta.

Ebben a csupa kacaj országban élt Dadantete, a jóságos és dadogós manó.

Dadantetét eredetileg Danténak hívták volna, de dadogása miatt így soha nem tudott bemutatkozni, ezért rajta maradt nevének hebegős változata. Tulajdonképpen Danténak is viccből nevezték, mivel minden színjátékra azt mondta:

- Há-át e-ez i-i-isteni! - A dadogást kinőtte, de a színjáték maradt.

Dadantete még ebben a vígságos birodalomban is kitűnt csillapíthatatlan jókedvével. Éjjel-nappal mókázott, mindenkit megnevettetett. Olyannyira, hogy a kórházakból ki kellett tiltani, mert a gyengébb fizikumú betegek halálra röhögték magukat, jelentősen rontva ezzel a Birodalmi Egészségügy statisztikáját.

Mivel ő volt a föld legvidámabb manója, az emberek rábízták a jókedvüket. Ez úgy történt, hogy alkonyatkor, mikor ember, állat nyugovóra tért, a sok mókát, mosolyt, kacagást betették egy ládikába és Dadantete vigyázott rá reggelig. Másnap hajnalban, aztán mindenki visszakapta a saját jókedvét és így ment ez már  évezredek óta. Egészen addig, míg Sárkány Sári fel nem cseperedett és mutatós bakfissárkánylánnyá nem fejlődött. Mert a bajság mindig a nőkkel kezdődik! Ám ne vágjunk a dolgok elibe!

Szóval, manónk békésen ücsörgött egyik este a mező végén, erdő szélén és vicceket mesélt az aljnövényzetnek, mikor elcsörtetett mellette a Hét és Féleszű Sárkány.

- Hová rohansz Hét és Féleszű? - kérdezte Dadantete, s csak azért nem nevettette meg, mert elfelejtett az előre köszönni.

- Jaj, Dadantete, kiemelkedően nagy baj van! - lihegte a sárkány. -  Rohanok a városba virágot és süteményt vásárolni.

- Ne akard, hogy gúny tárgyává tegyelek Hét és Féleszű! Mit kezdenél te a virággal?

- A virág és a süti Sárkány Sári felvidítására kell. - szólt a sárkányfiú és rohant volna tovább.

- Először is szervusz, Hét és Féleszű - rótta meg Dadantete - másodszor, ne rohanj a városba, mert már minden bezárt! Harmadszor pedig, ha valakit fel kell vidítani, arra itt vagyok én. Meséld el részletesen mi történt és vedd úgy, a gond meg is oldódott! Hallgatlak sárkány!

- Ez az egész rettenet délután kezdődött. - fogott bele a Hét és Féleszű.          

- Sárkány Sárival a Kék tó partján sétáltunk és én határtalanul boldog voltam, mert megfoghattam az egyik kezét. Egyszer csak ez a lökött sárkánytyúk belenézett a tó vizébe. Amint meglátta magát a víztükörben, elszabadult a pokol. Oly égtelen sipákolásba kezdett, hogy a madarak éveket öregedtek a környező fákon. Képzeld, Dadantete, ez a buta sárkányliba még soha nem látta magát tükörben. Meg volt győződve róla, úgy néz ki, mint az emberek. Zokogott és toporzékolt, hogy ő miért nem olyan szép, mint a Borbély Timi? Nem elég baj a három fej, de még azok is zöldek. Teljesen magán kívül volt, hiába bizonygattam, nekem ő a legszebb. Beleölte volna magát a tóba, de szerencsére mindenhol leért a lába. Így csak megfázott kicsit.

- Ne tovább, Hét és Féleszű! - szólt közbe a manó. - Kész a megoldás. Megveszed tőlem  a legújabb kiadású verseskötetemet, melyben rímekbe szedett humoreszkek vannak tömörítve, s ebből felolvasol néhányat Sárkány Sárinak. A javulásnak rögtön be kell következnie.

- Jó, jó, de hol kapok én most könyvet, mikor már az éjjeliőr is lassan bezár?

- Ne aggódj sárkány barátom, éppen van nálam néhány példány. Azaz nem nálam, hanem a Kis Dombon álló Nagy Fa tetején. Azért tartom ott, hogy Róka Rózsi ne férhessen hozzá. A minap, ugyanis nagyon magára haragított. Pont egy vidám jelenetet adtam elő Nyúl Bélának, mikor ez a bunkó Rózsi felfalta. Épp a poén előtt. Micsoda fergeteges siker maradt el!

Mekkorát nevetett volna szegény Béla. A legnagyobb fokú udvariatlanság, ha egy művésznek felzabálják a közönségét. Azóta nagyon fújok Róka Rózsira és akkor sem kap a könyvemből, ha térden állva tízszeres árat kínál érte. Hm..........., na akkor talán kap.

- Ó, Dadantete, nem bánom mit teszel, csak segíts! Nagyon és gyorsan!

- Már rohanok is. - tüsténkedett a manó. - Kérlek vigyázz addig az örömládikámra, ne kelljen cipelnem a réten át! Néhány perc és itt vagyok.

Elrohant ezzel Dadantete, nem is sejtvén mekkora megrázkódtatásnak teszi ki magát és környezetét. Mire visszatért a könyvvel, se sárkány, se ládika. Bevégeztetett. A kelekótya Hét és Féleszű ellopta az emberek jókedvét, hogy vígságra fordítsa Sárkány Sári idegösszeomlását. Ebből mi lesz? 

Dadantete sejtette, amit ezért holnap reggel kap, ahhoz képest a felnégyelés négy felvonásos vígopera. Falba verte volna a fejét, de mindenhol csak fák és virágok voltak. Elárulni nem akarta a buta sárkányt, mert eredendően jóságos manónak született és tisztában volt vele, ha kitudódik a lopás és megvan a tettes a Hét és Féleszű Sárkányt előbb vasra- majd agyonveri a felbőszült tömeg. Utána sem tudott menni, mert ami a sárkánynak pár órás séta, az a manónak egyheti rohanás.  A hajnal vészesen közeledett. Nem volt mit tenni, be kellett ismerni a kötelességmulasztást. Lett is akkora sopánkodás, jajveszékelés, amekkora azóta nem volt, hogy leégett a helyi cukorgyár és mindenki fogfájást kapott a sok karamelltől. Sírt a kicsi, a nagy, az öreg, a fiatal. Másnapra már az ismert humorista balladát kezdett írni, a bohóc a Hamletet tanulta és az Operett Színház a  Rómeó és Júliát tűzte műsorára. A kabarékban vér, az örömtanyákon könny folyt. De patakokban.

Dadantete nem árulta el a sárkányt, sőt megígérte a kárvallottaknak, személyesen kárpótol mindenkit, de először is megkísérli visszaszerezni a ládikát. Ezt melegen ajánlották neki, és egyenlőre alig verték meg. Szegény manó mindent megpróbált. Beszélt a sólyommal, vinné el a Kék tó partjára, de épp vadászidény volt, így a sólyom nem ért rá. Megkereste a százlábút, szaladjanak át az erdőn, jól megfizeti a fáradságát, ám az meg két hónapja a cipőit pucolta és még negyvenegy hátra volt. A helyzet teljesen reménytelennek látszott és mint minden reménytelen helyzet, ez is magától oldódott meg. Mikorra a Vígszinházat kezdték átalakítani ravatalozóvá, a Hét és Féleszű felbukkant az erdő szélén. Dadantete feldúltan rohant elé és messziről kiabált:

- Legszívesebben ütést mérnék mind a hét fejedre és ha nem tartanék attól, hogy visszaadod, még fenékbe is rúgnálak! Csupán azért nem teszem mert nagy és erős vagy. Én meg kicsit gyáva.

- Üss meg, vess meg és minden egyéb módon kellemetlenkedhetsz nekem. -szólt bánatosan a Hét és Féleszű. Bármily csúfságot megérdemlek. Önző módon abban reménykedtem, ha a ládikád segítségével jobb kedvre derítem Sárkány Sárit, biztosan szeretni fog. Látod, én olyan buta és esetlen vagyok, még ez sem sikerült.

- Persze, hogy nem! - oktatta ki a manó. – A  mások öröme szinte senkit nem dob fel. Az élőlények nagy többsége csupán saját örömének tud maradéktalanul örülni. Furcsa, kissé bonyolult dolog ez. Nem tudom miért van így, de ez tény. Megoldjuk a te problémádat is, ám előbb adjuk vissza a ládika tartalmát a népeknek, mert a Fecsegő Patak Mindig Mosolygó Jótündére már színikritikákat publikál egy patinás szennylapban. Ez, szerintem az utolsó stádium. Ezután csak világégés jöhet!

És a manó szépen elrendezett mindent. Mindenki visszakapta a jókedvét. Újra kisütött a nap és kék lett az ég. A humorista a térdét csapkodta a röhögéstől, mikor beleolvasott a balladájába és a Patak Tündére is bocsánatot kért az érintettektől.

Dadantete és Hét és Féleszű végre elindulhattak Sárkány Sári megmentésére.

A Végtelen Erdő másik végén lelték meg, nem messze a Kék tótól. Még mindig keservesen zokogott, mind a hat szeme vörösre volt sírva.

- Figyelj rám, te hibbant sárkánygyík! - szólította meg Dadantete.

- Hiába hízelegsz, - vágott közbe Sárkány Sári - mézes-mázas manóbeszéded sem vígasztal! Eltökéltem, holnap végzek magammal. Mérges gombát fogok enni és egy csúf jószággal kevesebb gyalázza a természet csodás világát. Ma is megpróbáltam, felfaltam negyven kiló gombát, ám úgy látszik mind jó volt, mert még élek. Ma már egy falatot sem tudok lenyelni, így elemésztésemet holnapra kell halasztanom. Bocsásd meg, ó természet, még egy napig rontom  a harmóniát!

- Ugye megmondtam, hogy teljesen bedilizett. - tördelte a kezeit Hét és Féleszű.

- Kuss, vagy mindenkit varacskos disznóvá változtatok! - üvöltötte Dadantete, ám tisztában volt vele, ez nem sikerülne. - Olyan ostobák vagytok, mint a földigiliszta, aki soha nem nevet a vicceimen. Bár a csuda sem tudja melyik végének kell elmesélni. Vedd tudomásul, Sárkány Sári, te egy rendkívüli szépségű sárkányleányka vagy. Van három csodálatosan zöld fejed, hat formás lábad és legalább öt méternyi csábos farkincád. A leheleted üde, kénköves és a csókos száidból tízöles lángcsóva csap ki. Nincs a környéken nő, aki így tudna tüzet okádni. Akarhat-e többet egy sárkányfiú a sorstól. Nézd, itt savanykodik mellettem Hét és Féleszű. Semmije nincs, de mindenét odaadná egyetlen mosolyodért.

Sőt! Feláldozta az utolsót, amilye volt, a becsületét. Lopott, hogy neked örömet szerezzen. Miért akarsz más lenni, mikor téged így szeretnek? Miért, ha ekkora áldozatot hoznak érted? Ha mindez nem győzött meg, hát zabálj mérges gombát és múlj el.

Dadantete befejezte a szónoklatot és a gyanús csobogást kezdte figyelni, mely

a háta mögül szűrődött felé. A Hét és Féleszű már kis patakot sírt maga köré.

- Mi bajod, sárkány? - ütődött meg a manó.

- Olyan szépen beszéltél, Dadantete, valószínűleg meghasadt a kicsi szívem!

Ezek után én is baromira sajnálom magam. Jaj, milyen szegény és szerencsétlen kövület vagyok!

Dadantete az égre emelte tekintetét és az átkon gondolkodott, amit még a nagyitól tanult, aki jól képzett boszorkány volt.

- Valóban szépnek találsz? - törte meg a csendet Sárkány Sári. - Talán még egy puszit is elfogadsz az elvesztett becsületedért? Amit természetesen megkeresünk majd! Együtt!

- El, el! - hebegte Hét és Féleszű tizennégy fennakadt szemmel és vadul bólogatott hozzá mind a hét fejével.

És elcsattant a puszi.  Ami ezután történt, arról Lápi Lidérc is úgy nyilatkozott a helyi sajtónak, hogy: " ijesztő ". Pedig ő nem az a fajta, aki a saját árnyékától hebegős lesz. A Nemzeti Gárdánál elrendelték a harmadfokú készültséget, mert azt hitték, megint a Burkus királyt dobálja a felesége nukleáris palacsintával.

Senki nem gondolta, hogy csak Hét és Féleszű lett szerelmes, immáron visszavonhatatlanul. A csók után a sárkányfiú elpirult, majd minden képzeletet felülmúló tűzokádásba kezdett. Ami a csövön kifért. Dadantete elégedetten söprögette magáról a hamut, ami pár perce még a tűzálló varázszakója volt.

- Remélem a nászéjszakátokat az északi sarkon tartjátok! Kár lenne felégetni ezt a szép országot. A környék sok-sok lakója osztotta a manó véleményét. Biztosították Sárkány Sárit, látása felejthetelen esztétikai élményt nyújt mindannyiuknak, nagyon fog hiányozni, de valóban jobb lenne, ha a távoli jéghegyek védelmében zajlana a nász. Most Sárin volt a pirulás sora. Szemlesütve tiltakozott és zavartan állt egyik lábáról a harmadikra, negyedikre. Lassan, azonban hinni kezdett, mert hinni akart. Beletörődött, hogy szép és tényleg az is volt. Sárkányszemmel.

Pár hónap múlva megtartották a kézfogót. Dadantete násznagyként tündökölt. Aki nem röhögte magát halálra, az a táncba rokkant bele. A Patak Tündére úgy ropta a bécsi keringőt, hogy az összes vizek megszédülvén, visszafele folytak a tengertől a forrásvidék felé. Másnap a sárkánypár elutazott nászútra, harmadnapra, pedig megolvadt az északi sark négyötöde.

Aztán véget értek mézeshetek és kezdődtek a dolgos hétköznapok. Az ifjú pár céget alapított egy Prométheusz nevű félistennel, aki fejlődő kultúrák számára lopkodta a tüzet az égiektől. Ezek után nem kellett a tilosban járnia. A két sárkány bőségesen ellátott minden rászorulót az istenek eme kiváltságával. Fizetségül csak jószót vártak. Így virágzott a cég, mert volt bőven megrendelés.

A Vidám Birodalom, pedig azóta is teljes gőzzel üzemel.

Vége

Illusztráció: G. Borbély Timi