A novella nem életrajzi ihletésű! Alapja egy réges-régi bájos vicc és egy jótanács örök barátomtól, Török Lacitól, aki fiatal korát autók volánjai mögött töltötte és emígyen okított: - Ha kocsival hajtasz át a falun és már messziről rengeteg bringát látsz egy épület előtt, ott taposs a fékbe, mert az a kocsma és ott bármi megtörténhet! Bármi!

          Józsi a kocsmában ült és rendeltetésszerűen vette igénybe az intézményt. Odaadóan piált. Alkonyatra eljutott a pszichiátria olyan magaslataiba, ahol az önbecsülés az alábbiak szerint képeződik le: …- "A bajuszom úgy áll, mint az öreg bika szarva, van nálam egy különb legény, de az le van szarva!"... és ebbéli véleményének dal formájában hangot is adott.

Ekkor szólította fel a zeneértő kocsmáros, hogy saját érdekében hagyja el az intézményt. Mielőtt eleget tett volna e visszautasíthatatlan óhajnak, felkérte a pultos kisasszonyt, töltse fel a kabalaként mindig magánál hordott laposüveget körtepálinkával. Eddig cseresznyét fogyasztott, de úgy érezte, a hazaút magányában valami ütősebbre lesz szüksége. Aztán fizetett, gondosan a bal nadrágzsebébe rejtette a lapos üveget és ment. Már a kocsmából kivezető lépcsősorról leesett, de helytelenül értelmezte az égiek figyelmeztetését. Nem siettetni akarták, hanem eltántorítani a kerékpározás (jelen esetben) életveszélyes tevékenységétől. Kudarcot vallottak! Józsi egy határozott mozdulattal kitépte a tárolóból a bringát, felpattant rá és azonnal beletaposott a pedálokba. Azt, hogy esetleg nem egyedül tartózkodik a galaktikában, teljesen figyelmen kívül hagyta és körbetekintés nélkül, keresztben kirontott az országútra.
A zöld traktor majdnem meg tudott állni. A csendes éjszakában még a szomszéd falu szélén is hallani lehetett a fékcsikorgást. A jól karbantartott mezőgazdasági gép szédületes iramban lassult, és mint elegáns biliárdos a végjátékban, épp csak lekoccolta Józsit. Az ütés kiragadta Józsi kezéből az irányítást, ami normál esetben kifejezetten kívánatos lett volna, de ez a sebesen pergő eseménysor még a sorsot is készületlenül érte. Józsi  átlósan átszáguldott az úttesten, neki a szemközti ház falának, majd arról visszapattanva esett akkorát, mint szarvasmarha végtermék az aszfaltozott úton. Még toccsant is. Józsi nem az a típus volt, aki kritikus pillanatokban elhagyja magát. Talán egy percig feküdt mozdulatlanul, ezalatt igyekezett összeszedni szétdobált gondolatait, majd óvatosan előbb térdre, majd álló helyzetbe emelkedett. A kocsmából kitóduló tömeg a traktorost próbálta újraéleszteni. Józsi csendesen állt az út túloldalán - már rég megszokta a mellőzöttséget, magányt - és a károk felmérésébe kezdett. Minden sejtjében sajgó teste nem igazán érdekelte, de régi haverja, a bicikli szilánkosra tört. Egy tétova lépést tett a roncs felé és ekkor megérezte…! Tisztán érezte, amint valami könyörtelenül folyik végig a bal lába szárán.
- A laposüveg! - nyilallott belé a gyanú fájdalmasan. Meglódult vele a világ. Mélyen rögzült ateizmusa egy pillanat alatt hullott semmibe és szemeit a sokcsillagú égre emelve fennhangon rebegte:
- Ó..., én Uram-Istenem! Add, hogy csak vér legyen!