Regényfőhősnek lenni felemelő, de rendkívül időt rabló meló. Ráadásul történelmi publikációk cselekményébe belefolyni nem könnyű, mert rengeteg háttér információval kell rendelkezni. Ezek beszerzése gyakran a házi feladat rovására megy. Most őszintén: ki a frászt érdekel, hogy héthez mennyit kell adni, hogy negyvenegy legyen, mikor a teljes anatóliai hadtest itt áll a Wekerle telepi ház előtt, és a szultán vezetésével ostromra készülnek? Józsinak, a harmadik b. osztály tanulójának választania kellett. Vagy a számtan és környezetismeret leckéken rágja át magát, vagy kiront az első emeletről és az aszfaltba alázza a szultán hadait. Erre mind a felkészültsége, mind az eszközei megvoltak. Többször átolvasta az Egri csillagokat, A koppányi aga testamentumát, valamint a Tolnai Világtörténelem ide vágó szakaszait. Na, jó, ott csak a képeket nézegette.Országmentő ténykedése során odáig jutott, hogy megnyerte a mohácsi csatát. Dehogy vezette bele a nehézlovasságot az ágyútüzbe! Átkarolták a tüzérséget fedező janicsárokat és aki mozdult, azt levágták, aki mozdulatlan maradt, az letiporták a csatamének. Szörnyű mészárlás volt, de nem Józsi kezdte. És akkor még nem esett szó az ágyúkat kezelő védtelen topcsikról! Szerencsétlenek egyszerűen szörnyethaltak a félelemtől. A megfordított ágyúkkal zárótűztűz alá vették a török szárnyakat, míg Józsi a páncélosokkal Nándorfehérvárig tolta vissza a derékhadat. Ott a várba beszorulva mindenki megadta magát. A szultán is. No, és mindezt háromtól fél nyolcig kellett lebonyolítani, mert nyolckor jött anya, kirángatta Józsit a hadak éléről és elzavarta fürödni, majd lefeküdni. Ja, igen. A fürdés. Volt az Egri csillagokban egy békés, idilli bekezdés, amiben Vicuska mezítelenül fürdik Gergővel a patakban. Valamiért Józsit jelentős mértékben foglakoztatta ez a pár sor. Nem volt tisztában a lányokkal történő mezítelen fürdőzés jelentőségével, de valahogy érezte, ez a ténykedés messze túlmutat a pancsolás és a higiénia szimpla programján. Na, mindegy, talán majd az évek múlása erre a kérdésre is szül valamilyen választ. Mindenesetre, hogy ne érje készületlenül a szituáció, Vicuskát próbálta behelyettesíteni a 3.b lányaival. Persze csak fejben és két fontos csata között, mert az országmentésről semmi sem terelhette el a figyelmét. Egyik este, fürdés után hosszan elgondolkodott. Miért nincsenek manapság hősök? Olyan hősök, amilyeneket ő napi szinten produkál. Legalábbis az ismeretségi körében nincs. Mi tartja vissza például apát, hogy Che Guevarával felszabadítsanak valakiket? Igen! Apa miért nem hős? Elég nagy, elég erős, okos is, miért nem hős!? Csak egy tengerész, de ott is szakács. Legalább admirális lenne! Ezzel a szorongató kérdéssel aludt el, de előtte még elhatározta, holnap kikérdezi apját ebben a tárgykörben. Másnap reggel recsegett az óra, Józsi kivetette magát az álmokat rejtő paplan takarásából és mosdás, öltözködés és…? Igen. A konyhaasztalon, mint miden reggel, most is ott várta a reggelije, de nem ám egy párizsis kenyér. Zöldborsós omlett salátaágyon, vagy előző napról maradt hideg reszteltmáj ropogós pirítóson, sok paradicsommal. A reggeli végeztével bedobta a táskájába az asztalra kikészített húspástétomos szendvicseket, amik az uzsonnát voltak hivatottak képezni. Már épp készült rohanni a lépcsőház felé, mikor egy felhorgadó gondolat hőkölésre késztette: - Vajon Bornemissza hadnagy, vagy Dobó kapitány csomagolt uzsonnát az igen elfoglalt kölykének? Erről nem szólnak a krónikák. Minden esetre berontott a szobába és : - köszi a reggelit és az uzsit, apa! - felkiáltással két puszit nyomot az „öreg” meglepett orcájára, majd folytatva a megszakított rohanást elviharzott a III.-as számú általános iskola irányába.