A fiatalokhoz szólok most, akik hírből sem ismerik a „nincs” lehangoló tényét. Maximum a „nincs rá pénzem” valóságával szembesülnek, de akinek tágak az anyagi korlátai, azok válogathatnak a rovartápszertől a kisrepülőgép típusokon keresztül a komplett, működőképes pártig, minden közül. Bármit lehet vásárolni, csak a fizetőképesség szab határt. Nem volt ez mindig így.
Az elmúlt évezred utolsó századának hatvanas éveiben az emberek nem határoztak meg konkrét igényt a bevásárlás folyamán, hanem átfogóan, a nagy egészre figyelve próbálták elkölteni szerény készpénzkészletüket. Amikor például elmentünk a nővéremnek fülbevalót venni, én kaptam cipőt, mert az éppen volt. Ékszer, meg nem. Aztán hónapok múlva lett fülbevaló és akkor azonnal megvettük, pedig sonkáért indultunk. Az árakat nagyrészt az előállítási költség szabta meg, amennyiben sikerült állami boltban beszerezni. Ekkoriban hallottam egy riportot a rádióban, ami segített megértetni a hiánygazdaság és a piacgazdaság lényegét. Valamelyik Impex (külkereskedelmi vállalat) a karácsony fényét emelendő, minden évben behozott pártízezer éppen esedékes világsláger tartalmazó hanglemezt. Nos, ez a hanghordozó képezte a riport tárgyát. A riporter felkeresett egy Lenin kőrúti kapualjban megbúvó kis maszek hanglemez boltot:
Riporter: - Jó napot kívánok, az új Sinatra lemez után érdeklődnék. Van?
Kereskedő: - Jó napot. Igen van.
R: - Mennyibe kerül?
K: - 160 forintba. (1000Ft körül volt egy havi átlagfizetés)
R: - 160 Ft? De, hát innen pár sarokra a Hungaroton Hanglemez boltban 40 forint az ára!
K: - Ó, az nagyon jó ár, akkor ott kell megvenni.
R: - De ott elfogyott. Nincs!
K: - Na most, amikor nincs, akkor nálunk is 40 forint, de ha van, akkor 160!