A Karibon csavarogni egy tengerésznek olyan, mint színésznek a jutalomjáték. Örökös napsütés frissítő passzátszéllel, zafír égbolt, tintakék tenger, a rumok és koktélok végeérhetetlen sora és a lányok… ó, a lányok az ébenfeketétől a halvány rózsaszínig a színskála teljes spektruma. Afrikai erkölcsök, latin temperamentum és amerikai zene. El tudod képzelni? Próbálkozz, mert érdemes!

A Nagy-Antillák magyarországnyi szigetei északról szinte lezárják a Karib-tengert, míg a Kis-Antillák apróbb szárazulatai, mint smaragdok a kék bársonyon nyújtóznak a tenger fölé, van, amelyik oly meredeken, hogy képtelenség horgonyozni előtte.  Merthogy a kereskedelmi hajók várakozni szoktak a kikötők előtt, és ezt a horgony segítségével teszik. Egyik alkalommal az m/s Bodroggal érkeztünk St.Vincent vagy St.Croix elé, így az évtizedek távlatából már nem emlékszem pontsan, és itt szinte minden sziget St. (szent). A kikötői hatóság tájékoztatta a parancsnokot, néhány napot várakozni kell, mert a kikötő zsúfolt, a rakpartok foglaltak. Mind a kettő. Na, lesz pár nyugis napunk, gondoltuk naivan. Chief, boatswan a horgonygépre, barba, capo a hídra, az ügyeletes tiszt és egy kormányos matróz úgyis fenn van, már kezdődhet is a manőver. Bekapcsolták a mélységmérőt – bár a térkép nem sok jót ígért –  lassan araszoltunk a part felé, olyan vízmélységet keresve, amiben már horgonyozni lehet. Volt 300 méter láncunk, de annak legalább a felét el kell teríteni a fenéken. Ballagunk, ballagunk, a mélységmérő kattog, mint Geiger-Müller számláló atomcsapás után, de csak nem találja a tenger alját. Két kábelre a parttól (370 m), kiterjesztve a mélységmérő határát, még mindig 600 méter vizet mért a fenék felett. Feladtuk. Ennyire partközelben már képtelenség a horgonyzás, mert ha a szél befordít minket, akkor a hajó orra még a Karib-tenger azúrkékjében fürdik, de a hajófar már bent van valamelyik parti kiskocsma hangulatos teraszán, ami megkönnyíti ugyan a sör rendelést, de a parancsnok patentjébe kerülhet. Maradt a driftelés (szabadon sodródni egy pár órát, aztán vissza a kikötő elé). Ez viszont folyamatos manőver készenlétet igényel, ami távol áll a semmittevéstől, és a whiskys üvegeket is illik zárva tartani. Megoldottuk.  Mindebből annyit érdemes megjegyezni, hogy némely sziget oly meredeken áll ki a tengerből, mint templomtorony a hajnali ködből.

A térség lakosainak anyagi helyzete rendkívül széles skálán mozog. Jamaika nagyon szegény, Kuba, Grenada, Dominika szintén nem dúskál a… szóval semmiben sem dúskál. De Haiti! Na, az olyan kódis, hogy ott nincs is egy főre jutó GDP. Legalább tíz embert kell összeszedni, hogy US Dollárban ki lehessen fejezni a GDP összegét. Ezek közül a szigetek közül emelkedik ki Martinique. A franciák valahogy tudtak gyarmatot tartani. Míg a volt angol gyarmatok a Brit Nemzetközösség tagjaiként önállóak, korruptak és szegényes viskólakók, addig Martinique-n az embereknek van munkája, üzlete, szinte európai szintű lakhatása, és párizsi divat szerint öltöznek. 1946-ig gyarmat volt, utána Franciaország egyik megyéje lett. Ha azonban egy gyanútlan jogvédő azzal a váratlan ajánlattal állna elő, hogy felszabadítja őket, ne legyenek többé a franciák négerei, legyenek inkább büszke és önálló afroamerikaiak, mint a környező szigetek populációja,  hát azt addig vernék erre a célra alkalmas eszközökkel, amíg el nem veszítené hitét a liberalizmus egyedül üdvözítő koncepciójában.

No, ennek a kis ékszerdoboznak a kikötőjében történ meg velünk az a Rejtő könyvekbe illő fordulat, ami jelentős kabarisztikus elemet tartalmazva bearanyozta az elkövetkező két hetünket. Gyanútlanul befutottunk a főváros kikötőjébe egy komplett hajórakománynyi tenger áztatta bútorfával. Szegény m/s Bodrog úgy nézett ki, mint a szénás szekér. Fa mindenhol. A raktárakban, a raktártetőkön és a decken. Azonnal el is kezdték a kirakást, de este hatkor véget ért a munkaidő, levonultak a hajóról és mindenki szépen elment haza. Másnap reggel a szorgos rakodó munkások időben megérkeztek, de nem folytatták a kirakást. Udvarias érdeklődésünkre elmondták, nem áll módjukban felvenni a munkát, mert Párizsban hajnal óta sztrájkolnak a metró dolgozói. Ezt nem tudtuk azonnal követni. Sehol sem találtuk az összefüggést a mi irdatlan mennyiségű lécünk és a párizsi metró között.  Micsodaaaa? Miért nem rakhatnak ki egy hajót Fort-de-France-ban, ha a 7000 km-re lévő párizsi metrósok beszüntetik a munkát? Nagyon megütköztek ostoba értetlenkedésünkön. Mit nem lehet ezen érteni? Ha Párizsban valaki sztrájkol, ők azonnal szolidarítanak vele, és majdnem nincs az a pénz, amiért megtörnék a szervezett gall munkások demonstratív semmittevését. Mint kiderült, ők lényegesen franciábbak voltak a franciáknál. Minket nagyon felvillanyozott a hír. Tíz nap vakáció Martinique-n, plusz még egy hét a rakodás. Irigylésre méltónak tartottuk magunkat. A rakománytulajdonos már nem volt ennyire elragadtatva az események ilyetén alakulásától. Neki fizetnie kellett a hajó bérleti díját, egészen addig, amíg az utolsó emelés is kikerül a raktérből. Nem tudom, hogyan játszották le a biztosítóval, de mi elégedettek voltunk. Nagyon, nagyon elégedettek.