- Mi a cifra szar van? Mozduljon már valaki! Szóljatok a műszakiaknak, emeljék fel a
seggüket és csináljanak világosságot! Addig meg ne kuporogjatok itt a töksötétben, hozzatok elemlámpákat! Meló van, le lehet szakadni a monitorokról, és egyszer életetekben manuálisan is hozzáadhattok valamit a világ dolgaihoz! Mindenkit kirúgok, ha itt perceken belül nem lesz fény. Aztán kárjelentést kérek! Tudni akarom mi történt!... tulajdonképpen mi
a szar történt?
- Csend van! Ha abbahagyod a fontoskodást, csend van!
- Micsoda?! Ki a szar vagy te? Ember, tudod kivel beszélsz? Nem, az nem lehet. Idegen nem juthat be ide. Ez a világ legjobban őrzött intézménye. Nehogy már az Euratom részecskegyorsítójába csak úgy besétáljon egy seggfej és szóba elegyedjen velem! Ha, viszont nem lennél idegen, tudnod kéne, az életeddel játszol, ha így beszélsz velem. Ennél lényegesen kevesebbért is csináltam már ki kollegát.

- Kérdeztél, próbálok válaszolni.
- Remélem, hamarosan hoznak egy elemlámpát és akkor nagyon megnézlek magamnak! A hangod nem ismerős. Ki vagy?
- Takarító. Ha maradunk a stílusodnál, a szart jöttem eltakarítani utánad. Kérdezel, hát válaszolok.
- Micsoda? A takarító személyzet akar engem felvilágosítani a fénysebesség közeli testek fizikájáról. Ember, én most akarok kilőni a hadron ütköztetőből egy zárt mágneses teret, ami antianyagot cipel, és öngerjesztő módon hajtja az egész hóbelevancot fénysebességgel a galaktikán túlra! Tudod ez mit jelent? Ne fáraszd a felmosó vödör szintjén megrekedt tudatod, elmondom. Száz-százötven éven belül az ember a tejútrendszerben fog bóklászni és lassan kirajzik, egyre távolodva a földtől. Kolóniák létesülnek, lezárul a misztikus űrkorszak, teljesen természetes lesz a bolygók között mozogni és kezdetét veszi e felfedezések kora. Megint lesznek híres „tengerészek”, Kolumbuszok, Magellánok és Cook kapitányok. Na, ehhez mit szólsz, felmosó víz manager?
- Hibás a koncepció. Alapjaiban hibás!
- Micsoda? Ezt, hogy érted? Ha egyáltalán érted valahogy!
- Anyagot akartok mozgatni a térben az idő függvényében. Ez rengeteg energiába kerül, és zsákutca. Vagy a mozgatható anyag túl kicsi, vagy az idő túl hosszú, vagy a bejárható távolság jelentéktelen. A végén még húszlábas konténereket akartok a Göncölszekérre cipelni.
- Na, ne! Ki a franc vagy? Hozzon már valaki egy qurva lámpát! Hát szétdobálom az agysejtjeimet! Én itt megcsinálom a fénysebességű anyagmozgatást és akkor jön egy…, egy…ki a szar vagy? Na, és ha egy cuccra, vagy személyre a Marson vagy a Göncölszekéren van szükségem, hogy a frászba cipeljem oda.
- Nem a személyt kell odavinni, csak a…., hmm.. szóval az információt. Régen léleknek is hívtátok, de félek, így nem értenéd. A cuccot, meg nem kell cipelni, elég az információ, ami alapján bármi, bárhol összerakható. Erre is csak azért van szükség, mert a tárgyak nem tudnak lelkesülni, de a lelkek bármikor tárgyiasulnak. Bocs a hülye szójátékért!  Az idő, meg végképp felesleges a helyváltoztatáshoz. Amikor máshol akarsz lenni, akkor máshol vagy. A tér síkjainak egy parányi részét összehajtogatod és átlépsz. Ennyi. Csak párszáz év tudati fejlődés, valamint némi tréning hiányzott, és meglett volna. De elbarmoltad.
- Atyaisten! Ufónak méltóztatsz lenni, esetleg valami szektás próféta vagy?
- A három közül talán az első áll hozzám a legközelebb. Bár szólítanak Mesternek, Sorsnak, Úrnak, de valóban vannak, akik Istenként tisztelnek.
- Nebazd! Most elbizonytalanítottál. Hát élő ember nem találkozott még istennel!
- Stimmel.
- Na! Na. Ezt most, hogy értsem? Csak nem azt akarod mondani…? Te Isten, én halott? Hülye vicc!
- Ha kiröhögted magad elmondanám, miként teheted hasznossá magad az örökkévalóságban.
- Atyaisten!
- Igen?
- Mi az az igen?
- Hát megszólítottál, várom a kérdést.
- Na, ezt a szitut még szoknom kell. Szóval mostantól itt nem én vagyok a főnök?
-Ne sajnáld, rengeteg tanulnivalót hoztál magaddal!
- Mi történt? Baleset volt, nem sikerül kilőni a mágneses teret?
- De. Sikerült. Elment. Vitt mindent.
- Uramisten, vannak még sérültek?
- Nem, sérültek nincsenek.
- Hála Istennek!
- Na, milyen bensőségesen elbeszélgetünk. A végén még megtérsz.
- És mi lett a kilőtt antianyaggal.
- A Naprendszer határán sikerült megfékeznem. De én vagyok a hibás, nem figyeltem rátok eléggé. Azt hittem, van még pár évszázad, amíg ekkora szart tudtok kavarni.
- Miért, mi történt? Nem csak én haltam meg?
- Hát, lélekben légy erős, kallódó lélek, sikerült elindítanod egy olyan bolygóközi láncreakciót, ami az egész galaktikát beomlasztotta egy parányi fekete lyukba. Most egy fél futball labdányi anyag tartja gravitációs egyensúlyban a környező galaxisokat. Amit eddig a nap és a bolygói tettek. Látod hülye lélek, mit műveltél emberként?
- Ne! Nem lehet! Ilyen nincs! Az lehetetlen, hogy nincs napfelkelte, kék ég és madárdal, nem veszhetett a semmibe Michelangelo Pietája, Botticelli minden árnyalata, Mozart muzsikája és az a rengeteg gondolat, ami a könyvtárakban várta az érdeklődőt, csak azért mert én azt hittem isten vagyok! Uram, könyörgöm, csinálj valamit!
- Nem veszett el semmi. Ott van a focilabdában.
- Csináljuk vissza Uram, kérhetsz bármit, már teszem is!
- Most viccelsz? Nem szoktam kérni. És nyugodj meg, vissza fogom csinálni. Csak idő kell hozzá. Hozzávetőlegesen tízmilliárd év, amíg a foci tömege akkorára duzzad, ami magától eldurran, jön a nagy bumm, aztán újra kezdjük. De nem kell a nulláról indulni. Az a rengeteg szépség, tudás és tapasztalat, ami kifordul majd a lyukból, utat talál a lelkekbe. Csak idő. Látod, ehhez kell az idő, nem az utazáshoz.
- És én, Uram én mit csináljak addig?
- Tanulj, keringj, figyelj és gyakorolj! Csak tízmilliárd év és újra süt a nap. Nem a világ….. Na, ezt jól elbarmoltuk. Legalább egy pohár bor lenne!